Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntjük Önt a Zsákai Rhédey Kastély honlapján.
Legyen a vendégünk ott, abban az épületben, amelyet 1858-ban Gróf Rhédey Gábor építetett romantikus stílusban, ahol megtudhatja, hogyan kapcsolódik az angol királyi házhoz ez a család.
Maga a kastély jelenleg szépen felújítva várja látogatóit, mit sem sejtetve az előző évek változatos igénybevételéből. 1908-tól Gróf Almássy Imre tulajdonában vadászkastélyként funkcionált, majd Báró Vay László és családja otthona lett 1944-ig. A háború idején hadi kórház, majd később általános iskola működött a falai között.
Most az odakötődő családok történetén túl, megismerkedhetünk a Würtemberg huszárok életével és a Zsákán született Madarász Gyula festményeivel.
A TWININGS tea múltja egy angol teázás keretében ragad magával minden érdeklődőt, aki nyitott e társasági élmény megélésére.
A mai kor emberének nem csak visszatekinteni, elrévedezni van lehetősége, hanem élményeket szerezni is akár saját rendezvények, vagy szervezett alkalmak keretében is, ahol a helyszín élő színtérré változik.
Amennyiben felkeltette érdeklődését, szeretettel várjuk Zsákán!
Üdvözlettel: a Rhédey Kastély csapata
